A PEDAGÓGIAI MEGTÁMOGATÁS ÉS A GYERMEKPSZICHOLÓGIAI MEGTÁMOGATÁS SZÜKSÉGESSÉGE KÉZ A KÉZBEN JÁRHAT
Sok esetben nem eldönthető, melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, de az bizonyos, hogy amennyiben az egyik területen probléma jelentkezik, és a gyermek segítség, támogatás, hatékonyan használható eszközök nélkül marad, nagy eséllyel alakul ki nehézség a másik területen is. És sajnos ez nem csak azokra a gyermekekre igaz, akik látványosan küzdenek iskolai vagy pszichés nehézségekkel - egyre több gyermek (alkalmazkodva a környezet vélt vagy valós elvárásaihoz) elnyomja magában a nehézségeket, és amíg tudja, annak tüneteit is, és avatatlan szemek számára sokáig ki sem derül, hogy milyen kihívásokkal küzdenek, hisz kiválóan ellensúlyozzák ezt, amíg tudják.

EGYIK TERÜLET PROBLÉMÁJA TEHÁT OKA LEHET A MÁSIKNAK.
Általános iskolás korban a pozitív pedagógia és a gyermekpszichológia, kamaszok és fiatal felnőttek esetében a gyermekpszichológia, pragmatikus pszichológia eszköztárát szoktuk segítségül hívni.
(A fokozott hatékonyság érdekében, kisebbek és nagyobbak számára is kiegészíthetőek a támogató - fejlesztő foglalkozások lelki reziliencia kialakulását, erősödését segítő, stresszcsökkentő egyéb kezelésekkel is, mint például az állatasszisztált intervenciók és az energetikai kezelések.)

EGYRE NŐ A TANULÁSI NEHÉZSÉGEKKEL KÜZDŐ GYEREKEK SZÁMA
Nincs olyan iskolai osztály, ahol ne lenne legalább két-három olyan gyermek, aki nem tud együtt haladni társaival. Ezek a gyerekek sokszor egész életükben viselik az iskolai kudarcok nyomát. Az általános iskolai tanító pedagógusokat nem készítik fel kellően a képzésük során arra, hogy felismerjék és kezelni tudják ezt a problémát. A szülők gyakran úgy érzik, hogy gyermekük nem butább, mint a többi, de segíteni ők sem tudnak rajta. Azt gondolják, hogy a gyermek hanyag, lusta, nem akar tanulni, nem akar figyelni. Büntetik, szidják - ezzel rombolják énképét, önbizalmát. Az iskolában sem jobb a gyermek helyzete. Személyisége torzulhat, pszichoszomatikus tünetek jelentkezhetnek nála, melyek idővel krónikus betegséggé is válhatnak (éjszakai ágybavizelés, hasfájás, gyomorfekély, vastagbél-gyulladás, fejfájás, asztma…). Későbbi társadalmi beilleszkedésük is nehezítetté válhat.

A TANULÁSI NEHÉZSÉG GYAKRAN TÁRSUL MAGATARTÁS ZAVARRAL
Ezek a gyerekek már nagyon korán megtapasztalják az el nem fogadást, a kitaszítottságot, a megnemértettséget. A magatartási probléma azonban nem oka, hanem következménye a tanulási nehézségnek.
Tudnunk kell, hogy a gyermeknek is rossz ez az állapot, szenved tőle, és semmi köze az akaratához. Boldogan teljesítené a vele szemben támasztott követelményeket, ha tudná. Senkinek sem jó a sikertelenség. A felnőtt ember sem tud könnyen megbirkózni vele - hogyan lehetne ezt elvárni egy kisgyermektől, akinek még fejletlenek a problémamegoldó stratégiái. A gyermekek nem mondhatják, hogy “nem csinálom tovább” - még ha meg is fogalmazzák ezt szóban vagy egyéb tünetek formájában, környezetük nem veszi figyelembe tiltakozásukat. A gyermek pedig a sikertelenségre vérmérsékletétől és neveltetésétől függően reagál. Az alacsony önértékelés és a gyermek peremhelyzetre szorulása az osztályközösségen belül pedig csak tovább rontja a helyzetet. A magatartási probléma tehát csak következmény.

ÍGY SZÜLETNEK A “PROBLÉMÁS GYEREKEK”
A legjellemzőbb cimkék, amit ezek a gyermekek a nehézségeik alapján megkapnak: a BTMN, SNI, egyéb pszichés zavar, ADD, ADHD, hiperaktivitás, OCD, autisztikus jegyek, beilleszkedési és magatartászavarok, tanulási nehézségek és zavarok, állandó teljesítményszorongás…
Az esetek száma sajnos egyre nő, és az esetek egyre súlyosabbak is (bár helytállóbb volna az a megfogalmazás, hogy az oktatási- nevelési- rendszer és a szülők is egyre nehezebben boldogulnak a jelenség megfelelő módon történő kezelésével).

De valóban problémásak ezek a gyerekek vagy csak nem értjük őket?
Mi állhat a háttérben, és van-e megoldás?
Van-e szükség az SNI, ADHD, BTMN, OCD, egyéb pszichés zavar, testképzavar és ehhez hasonló besorolásokra, vagy ez csak megbélyegzés?
Mivel érhetünk el változást? Mit tehet ezért a szakember, mit a gyermek, és mit a szülő?