Mi van, ha nem a gyerekkel van probléma, hanem Veled?

Mi van, ha nem a gyerekkel van probléma, hanem Veled?

Gondoltál már arra, vajon milyen érzés a gyermekednek, amikor azért érkeztek segítő szakemberhez, fejlesztő foglalkozásra, mert szerinted a gyermeked nem olyan, amilyennek lennie kellene (a Te elképzeléseid szerint)? Belegondoltál már, vajon milyen érzés neki, hogy azt érzi (kimondva vagy kimondatlanul), hogy valami így nem oké, és azért kellene változnia, mert Te így ezzel nem tudsz jól lenni?

Ugye tudod, hogy senkit nem tudsz megváltoztatni? Valódi változásra bírni valakit - nem olyanra, ami addig tart, amíg ott a kontroll személy - akkor lehet, ha ő maga is akarja a változást (ez akkor van, ha neki abból valami előnye származik).

Tehát ha egy nehéz helyzetben a másikat akarod megváltoztatni, az elég kis eséllyel fog működni.

Ellenben elérheted, hogy legyen számára is fontos a változás.

Hogy ezt hogyan teheted?

Hát nem úgy, hogy azt mondogatod vagy azt érezteted Vele, hogy vele van a baj és változnia,változtatnia kellene! (És hiába csomagolod ezt be gondosan a "segíteni szeretnék" díszcsomagolásba.)

Saját magadat változtathatod meg!

Nem olyanná, mint egy lábtörlő, aki csendbe marad akkor is, ha mások a lábukat törlik belé, hanem olyanná, amitől Te jobban tudod érezni magad az adott helyzetben.

Mi kéne vajon ahhoz, hogy változhassanak a dolgok, milyen energia lehetne invitálás a másik számára is, mit engedhetnél el, mit változtathatnál meg, mit ismerhetnél el vagy fel magadban, mi lehet célravezetőbb a mindennapi harcnál, hogyan mutathatnád meg a másiknak, hogy értetek, és nem magadért akarod a változást...? Hogyan lehetnél Te újra jól? (És nem akkor ha, hanem most mit választhatsz ehhez?)

Ha úgy döntesz, fontos számodra az a kapcsolat - és ez gyermekeink esetében nyilván igaz - és hajlandó vagy energiát és figyelmet adni egy bizonyos dolognak, hogy az könnyedebbé, örömtelibbé válhasson (még akkor is, ha ezt valami egész más módon tudod csak megtenni, és egész más lesz a célravezető, mint eddig bármikor), akkor elindul a változás.

És ezzel megváltozik a beragadt helyzet is, ami teret és ösztönzést adhat a másik fél számára is.

Szívesebben változunk, ha ez nem kötelesség, hanem lehetőség. Szívesebben teszünk erőfeszítést olyan dolgokért, amiktől valami jót remélünk. Szívesebben figyelünk olyan valaki kéréseire, észrevételeire, aki nem (csak) minket okol egy nehéz helyzetért. Szívesebben járunk olyan valaki kedvébe a viselkedésünkkel, aki elfogad minket így is - úgy is, és ha változásra vágyik, először azt nézi meg, ő hogyan változhatna, változtathatna, és ő mitől lehetne jobban akkor is, ha a másik fél semmiben sem változik. Szívesebben változunk akkor, amikor nekünk fontos, mint akkor, amikor a másiknak. (Ez alól kivétel a megfelelési vágyból, elfogadás utáni vágyból, szeretet utáni vágyból való változás - ám valójában ilyenkor is a saját vágyunk hajt minket, csak valóra váltását másvalakitől reméljük.)

Lehet, hogy a gyerek azért feszült, azért ingerült, azért nem találja a helyét, azért agresszív, azért nem tudja elfogadni saját magát, mert a szülőből az az érzés sugárzik, hogy valami baj van, valami probléma van, valamin változtatni szeretne, de ez a valami nagyobb és számára ijesztőbb, mint amivel tudna mit kezdeni.

Lehet, hogy gyermeked azt érzi, hogy magaddal nem vagy rendben? Vagy hogy nem vagy őszinte (édes mindegy, hogy önmagaddal, vele, egy másik családtaggal, és az indíttatás is mindegy)? Vagy érezhet egy titkot, egy traumát. Az önítéleteidet...

Nem azt mondom, hogy ne adjunk eszközt és támogatást azoknak a gyerekeknek, akik érezhetően, láthatóan nehézségekkel küzdenek... Sőt! De gondoltál már arra, hogy amíg a családban felnőve a gyermeked minden nap azt érzi, hogy valamelyik szülő nem boldog, nem szabad, nem elégedett, addig szinte biztos, hogy ő sem tud az lenni?!

Gyermekként még elhisszük, hogy mi tehetünk a másik érzéseiről. Ha ránk nehezedik az a teher, hogy a másik boldogsága is a mi felelősségünk (ez persze nem így van, de van, amikor még felnőtt korunkban is ezt akarja elhitetni velünk a környezetünk a viselkedésével), akkor nem sok energiánk marad majd magunkra figyelni, vagy a változásért erőfeszítést tenni.

Számtalanszor előfordult már, hogy gyermekének kért segítséget a hozzám forduló szülő, de a szülői konzultációkat vagy az energetikai kezeléseket követően, melyet az édesanya megerősítéséért adtam, a gyermek problémája úgy vált köddé, hogy magával a gyermekkel nem is találkoztam.

Amíg te nem vagy jól, gyermekednek sem tudsz támasz, vagy biztos pont lenni.

Amíg te nem vagy jól, gyermekednek sem tudod megmutatni, hogy ez lehetséges.

Kezdd a változtatást mindig olyan valamivel, amire van közvetlen ráhatásod!

És ne izgulj, ha nem tudsz mindig jól lenni, jól reagálni, jól segíteni! A lényeg a szándék, és hogy elismerd önmagad, és a másik erőfeszítéseit is.

Tökéletes szülők léteznek ugyan, de nekik még nincs gyerekük. :)

Previous
Previous

A változás természete - Sprintre vagy maratonra készülsz?

Next
Next

Hatodik érzék - A propriocepció (és zavarai)